Minősíthetetlen ajándék..

reklám ajándék beszerzés: Munkám során megismerkedtem a reklámajándék beszerzés egyik módjával, illetve fortélyával. A cég ahol dolgoztam amúgy is marketinggel foglalkozott, ezért főnököm mindig hajtott az új és a pluszok felé. Mindent ki kell próbálni, mindenben látott fantáziát, de azt hiszem mindenbe csak belenyúlt és igazán minőségileg nem vitt véghez semmit. Nem az a baj ha a hirdetési felület mellé még több terméket fel kell mutatni egy vállalkozónak, mintha valami piaci kofa lennénk, mert ezt egy beszélgetésbe bele lehet vonni, de ha az a többi termék egy nagy nulla, na az már baj és lejáratás a cég ellen, valamint a saját személyiségünk ellen. A reklám ajándék beszerzés, mint a neve is mutatja, egy ajándék ami egyben reklám is a cégnek ezzel is öregbítendő a cég hírneve. Sok cég ehhez a reklám fogáshoz nyúl és ezért egyik nagy célja a reklám ajándék beszerzés legolcsóbb változata, és leghasznosabb, mert számít az, hogy tényleg hozzon is valamit a konyhára. Na ezt használta ki a volt főnököm és a pólószitálás, esernyő és tollnyomáson kihűl, ami amúgy a nyomdai munkához tartozott, belekezdett az autóillatosító gyártásba. Mindenki halott már az autóillatosítóról, az az idegesítő valami, ami ott fityeg az autódban és éppen mikor nagyon ki kellene látnod az autó szélvédőjén akkor nem látsz tőle rendesen. A dolog lényege a következő volt, a cégek logóját, reklámját nyomták az autóillatosító párnácskát befogó kartonpapírra fénykép minőségben. Az volt az első feladat, hogy a reklám ajándék beszerzés eme fajtáját terjesszük el, ezért akik hirdettek nálunk, be lett ígérve számukra 50db autóillatosító a saját hirdetésével. Nagyon lelkesen terjesztettük az igét, hiszen minden vállalkozó örül ha kap egy kis pluszt. Nem az igényléssel volt a baj. Arra volt igény, ami a problémát jelentette az a minőség volt. Ha napon hagyták az autót akkor az illatosító tintát engedett magából. Nem volt egyenletes a párnák illatanyag mennyiségének tartalma, egyik nagyon erős volt, a másik nagyon gyenge. De ami a legrosszabb volt, hogy szétestek az illatosítók. Nem volt megfelelő a ragasztás és ezért még használat előtt akár a vállalkozó fiókjában is elengedett a ragasztás. A reklám ajándék beszerzés a cégeknek nem szabad, hogy terhelő legyen, hát a miénk az volt. Sajnos főnökünk is rájött, hogy sokat vállalt de nem látta be igazán a hibát, hanem tett olyan megjegyzést, hogy ingyen kapta mit akar stb... Amikor komoly megrendelés érkezett arra is hetekig kellett várnia a megrendelőnek. Tehát ez a plusz tevékenység vagy szolgáltatás amivel az üzletkötők meg tudták volna fogni az ügyfelet, egy teher lett csak számukra, ami miatt még szégyenkezni is kellett.

Azért a dolog érdekessége, hogy volt olyan vállalkozó aki a múlthéten hívott fel és érdeklődött az illatosítók iránt és ő neki ez lett az igazán bevált reklám ajándék beszerzés legjobb és legolcsóbb formája. Hozzáteszem, hogy Paintball a tevékenységi köre és még egyszer sem panaszkodott a minőségre.

Csak meg szeretném köszönni, hogy elolvasta reklám ajándék beszerzés írásom.

Képek






Oldalak

    Gyakori keresés

    Új keresés

    Képek






    Oldalak

      Gyakori keresés

      Új keresés